Lélekbuborékok

Telefonos betörők

Csörög a telefon. Az öreg nénike lassan eltipeg a hálószobába és a házi patika gyógyszerei között turkálva kibogarássza a telefonkagylót!
- Halló. Tessék!
- A rendőrségtől vagyok – szól az idegen és elfelejtkezik bemutatkozni – és hamarosan ki fogunk menni magukhoz, összeírni az értékeiket!
- De nekünk nincsenek értékeink – szól vissza meglepve az idős hölgy – mi nyolcvan éves nyugdíjasok vagyunk és a gyógyszereinket is alig bírjuk kifizetni. Minekünk sosem volt dolgunk a rendőrséggel, nekem el volt törve a lábam, nagyon nehezen járok, a férjem meg egyedül csinál minden házimunkát, és nagyon fárasztja. Én nem értem mit akarnak…
…majd megszakad a vonal.


(Ez volt az eredeti szöveg, amit folytatnom kellett. Akinek van kedve kipróbálni magát, az folytathatja, aztán tovább olvasva az alábbiakat, megnézheti, én mit írtam folytatásként 2003-ban)


- Szerintem, csak rizsázik az öreglány. Tutira van náluk valami szajré. Ezek mindig rejtegetnek valamit, örökséget, festményt, értékpapírokat az unokáknak, meg ilyenek.
- Egy frászt, nincs ezeknél semmi!
- Szerintem, meg van. Figyelj haver, olyan öregek, hogy lépni alig bírnak, nem kell tőlük tartani. Simán kirámolhatjuk őket. Még kutyaugatást sem hallottam. Tuti meló.
- Te huszonhét évesen nyugdíjasokat akarsz kirabolni? Jól vagy? Miért nem törsz be egy árvaházba?
- Ne dumálj már annyit! Volt egy ismerősöm, akinek a nagyanyja egy rakás műkincset birtokolt, de csak a halála után derült ki, mije is volt. Gondolod, ez megmondta volna, ha rejteget valamit? Én azt mondom, nyomuljunk rájuk, mi bajunk lehet?!
- Háát…
- Na jó, fogadjunk a kocsimba, hogy lesz náluk valami!
- Azt már hónapok óta nyerjük el egymástól…
- Akkor a tied a kétharmada a cuccnak.
- Oké, meggyőztél. Kíváncsi vagyok, mit találhatunk a matuzsálemeknél.


- Jól vagy Charles? Mostanában olyan izgatottnak látszol, csak nincs valami baj?
- Semmi baj kedvesem- mondta az öreg és száraz ajkaival gyengéden megpuszilta felesége homlokát.
- Tudod, sokfelé kalandoznak a gondolataim.
- Még mindig nem tettél le arról, amit ennyi éven keresztül próbáltál elérni?
- Nem Mary, nem fogom feladni soha, te is tudod.
Charles megcirógatta Mary arcát, majd a baloldalára fordult és lekapcsolta az éjjeli lámpát. Kint már elkezdték a tücskök az esti ciripelésüket, ami halkan behallatszott a kertes ház elsötétített ablakain. Lassan álomba szenderedtek.


Jim hirtelen átugrott a kerítésen, majd a bejárati ajtóhoz lopózott, míg társa kelletlenül követte és az ablakhoz surrant. Meglepődött, hogy a nagyszobaablakot nyitva találta. Jimhez ment.
- Az ablak nyitva. Mondtam, hogy nincs ezeknek semmijük, különben minek lennének ilyen lazák? – suttogta Max.
- Annál jobb nekünk, így külsérelmi nyom nélkül bejuthatunk. Készítsd a morfiumot! Ha valamelyik problémázik, tudod, mit kell tenned.
Az ablak halkan kitárult és a két betörő már bent is volt a lakásban. Vártak, míg megszokják a sötétséget, aztán… mocorgás az ágy felől.
- Charles drágám, te vagy az?
A néni hirtelen eszmélt. – Kik maguk? Charles, hol vagy?
Max a nénihez ugrott.
- Charles!
A fiatalember óvatosan visszafektette a nénit az ágyba.


Charles meghallotta a kiáltást és majd’ nyolcvan évének erejével sietett fel a pince lépcsőin. Puha papucsa nem csapott zajt, vastag köntösét összehúzta magán haladtában. A pince rejtekajtaja a wc-be nyílt. Résnyire nyitotta és kikémlelt a szobába. Egy sötét alak indult felé. Éppen csak annyi ideje maradt, hogy visszahúzódjon a pincébe. Amint behúzta maga mögött a rejtekajtót, kinyílt a toalett ajtaja.
- Nincs a retyón az öreg. Talán csak hazavárta és azt hitte, ő jött meg.
- Mindegy. Nézzünk körül, aztán lépjünk olajra. – mormogta Jim, miközben a fiókokat kutatta. Kezén puha bőrkesztyű volt.


Az öreg lassan úrrá lett félelmén, aztán egyre mérgesebb lett.
- Ezek a suhancok betörők! – gondolta - Remélem Marynek nem esett baja!
Kétségbeesetten gondolt a legrosszabbra, aztán lesietett a pincébe. - Lennék csak fiatalabb, megmutatnám nekik...
A laboratórium megnyugtató halvány fényei fogadták odalent. Mindig lejött ide, ha a felesége már elaludt és ő nem volt álmos. Erről a helyről rajta kívül csak Leon tudott, az asszisztense, aki segített a kutatásaiban és mellettük lakott. Egyedül ő hitt az öreggel együtt abban, hogy harmincévnyi kísérletezésekkel eltöltött idő után végre sikerül létrehozniuk azt, amiért ennyit küzdött. Leon a saját, süllyesztett garázsából juthatott be a titkos laborba, a két helység ugyanis egymásba nyílt a föld alatt. Mary persze nem tudott semmiről.
A kísérletük jó úton haladt a megvalósulás felé és Marynek a jövő héten tartandó nyolcvanadik születésnapján akarta feltárni a rejtett labort. Az unokájának szánt megtakarított pénzükön kívül az összes felesleges pénzét beleölte a kísérleteibe, ami különböző publikációkból, tanításból, elméleti előadásaiból folyt be. Volt egy pártfogója is egy kozmetikai cégtől, akinek említette elképzeléseit, és persze sokat köszönhetett Leonnak is. Áthívhatná őt, de tudta, hogy ilyenkor a szüleinél van. Telefonálhatna a rendőrségre is, de mire kiérnek…
Csak egy megoldás maradt!
A számítógépbe beütötte a megfelelő utasításokat, a hütőládához lépett és kivette belőle a törésálló üveget, amely a szérumot tartalmazta. Élete legfőbb alkotását! Hosszú évek rejtett, keserves kutatásának eredményét.
Még sosem próbálták ki ilyen nagy dózisban embereken.
Elszánta magát. Már amúgy sincs sok ideje hátra. Elege volt a fájdalmakból, a csalódásokból, a gyógyszerekből és mindenből. Most kiderül érdemes volt-e ennyi évet erre szánni vagy Marynek volt igaza…
Felhajtotta az üvegcse tartalmát. Aztán rátört a fájdalom…


- Megvan! Megtaláltam! Mondtam én, hogy van ezeknek dugipénzük! Idenézz, többszázezres megtakarítás! Köszönjük mama!
Mary ekkor kezdett visszatérni a kábulatból a valóságba.
- Én csak két kis festményt találtam a másik szobában, meg a prof elismerő okleveleit. – jött vissza Max a másik szobából.
- Milyen prof?
- Egy öreg tudósé lehet a kégli, de már visszavonult. Biztosan az a Charles lesz az…
A wc ajtó kicsapódott és egy 45 év körüli férfi vágódott ki rajta, egyenesen Max felé. Jim a földön térdelt és csak annyit látott, hogy egy alak jelenik meg Max mögött, majd egy puffanás hallatszott és társa egy erőteljes lökéstől kizuhant az ablakon.
A középkorú férfi ránézett, aztán mellbe rúgta.
- Charles?…
- Ne félj Mary, elintézem őket.
Jim alig kapott levegőt. Nehezen felállt, míg a férfi az öreg nőhöz beszélt, aztán kibillent az ablakon. Jobb lesz eltűnni innen- gondolta és fájdalmasan felnyögött. - A szajré megvan, az az őrült meg odabent tombol…
Max már mászott is ki a kertből, felrepedt száját törölgetve, amit kizuhanáskor ütött bele a kertet szegélyező kősorba.
A férfi, miután látta, hogy a betörők elmenekülnek, gyengéden a karjába fogta Maryt és felkapcsolta a kislámpát.
- Charles…? Édes Istenem, Charles!… Te vagy az?… Hát sikerült?
Öreg kezeivel magához ölelte kedvesét és eleredtek a könnyei a boldogságtól.
- Igen, én vagyok. Sikerült! - mondta Charles és maga is könnyezni kezdett.
- De hát hogyan…?
- Ne törődj semmivel! Tudom, elvitték az összes pénzt, de a találmányomnak köszönhetően megint lesz pénzünk és téged is fiatallá teszlek és örökké szeretni foglak! – óvatosan megölelte újra az asszonyt és megcsókolta. Vett egy nagy levegőt, aztán mosolyogva belevágott egy történetbe.
- Elmesélek mindent…


Valahol, egy másik kisvárosban.
Megcsörren egy telefon.
- Halló. Tessék!
- A rendőrségtől vagyok - szól egy hang a kagylóból- és hamarosan ki fogunk menni magukhoz, összeírni az értékeiket!…