Lélekbuborékok

AKROSZTIKONOK...

Artemisz írta

M acska, mi surran jég-üveg  ágon,
A vítt papíron,  tétova álmon
U jja  nyomot hagy, hiszem, ha látom.

Sz abálytalan világ, letépett  csöpp lapok,
O mló régi házak, tűnt  ölelő  karok.
F ergeteg, vad  lángok,  ifjúi szív vére;
I mádság, elrejtve  négysor-szelencébe.

Z ordon  havasokról farkastörvény  zenél,
A holt szikla  eltűnt legendákról mesél
R ímes históriák járják a tűz körül,
Á lmos az utazó, mézes bor is kerül.
N évtelen halottak kelnek ki  a lángból,
D icső  tetteiket őrzi még a távol.
O ly messzi az otthon, és a Föld oly  kerek!
K utatni! Keresni! Nyugtot  sosem lelek.

A rcom felemelem, hogy csak  a Nap lássa,
N em  adom ki magam rím-vásározásra.
G etszemáné-keretben Jézust  kísérgettem,
W ebber-muzsikára víg  táncot  lejtettem.
E szményi  hang  vagyok, bár ezt sosem hiszem,
N evetve harcolok, míg el nem ég szívem.

Angwen válasza

A lakot öltött vibráló élet,
R ezgő-lobogó láng, szikra-lélek:
T  örhetetlen remény fénye vezet,
E ngedd, hogy nyújtsak  segítő kezet.
M  indenkinek jut hely nagy szívemben,
I  ngó tűz vagyok, de szilárd jellem.
S zavakkal játszom  szépet keresve,
Z engem dalom örömtől repesve.

Erre Timona is beszállt

E rdő  széli kispataknak
R itka csöndes  partjain,
D erűs kedvű kislány  ballag,
A rdán látva társait.

N em a látszat lényeges,
I tt a jellem végleges.
I de nyújtja szárnyait,
R endületlen vágyait.
E l ne veszítsd álmaid!

Ezt pedig Tim rólam írta

A ki szíve belül gyermek,
D icső hittel lepkét  kerget.
I mhol van  egy kedves elme,
M inket  méltat tiszteletre.

A nnyi minden messze vonz,
D e te bátran felkarolsz.
E nnyi kell a kétkedőnek.
S emmi más, csak jó, ha szólsz!

2004-06-09


Timről én is írtam verset, még ha nem is egy akrosztikon...

Szűz hó kék tekintet, meleg pillantás
Szempillák lesütve, fürkésző villanás
Fiatalos lendületbe rejtett varázs
Szívben megbúvó, izzó parázs

Büszke tekintet, megfelelni akarás
Önzetlen, bátortalan előre haladás
Tőle finomabb a frissen tört kalács
Kell neki a biztatás, a bölcs tanács

Szomorú tekintet, fájó lemondás
Így az élet már nem is olyan csodás
Reményt vesztett a ragaszkodás
De mindig van egy utolsó dobás!

2004-10-01